Név:
Jelszó:
Hol:
 
BRONZÉRMET HOZOTT A MIKULÁS
HARMADIK HELY AZ "1B TELEKOM" VILLÁMTORNÁN
A hétvégén került megrendezésre Bagon a Dalnoki szervezésében egy hatcsapatos villámtorna, ahol kispályán, kézilabda kapura, 4+1-ben küzdöttek a csapatok egymás ellen. A jól szervezett pörgős tornán minden csapat öt mérkőzést játszott, így minden csapat majdnem 100 perc játékidőt kapott.

Csapatunk az első két mérkőzésén - a két Dalnoki csapat ellen - fegyelmezett, jó játékkal győzni tudott.
Dalnoki fehér - Goldball 0-1
Dalnoki fekete - Goldball 0-1

A Goldball harmadik meccsén a Tura (úgy látszik a mumus csapat) ellen egy gólos vereséget szenvedtünk, ami a kicsit egyénieskedő játékunknak, az ellenfél kapusának, na meg a labdavesztésünket követően az ellenfél részéről gyors és jó reakciónak köszönhető.
Tura - Goldball 1-0

A negyedik mérkőzésünket a kiválóan játszó Gyöngyös csapata ellen egy gólal elveszítettük. A mérkőzést a részünkről gyenge csapatjáték jellemezte, amit az egyoldalú játékvezetői tévedések is nagyban elősegítettek. A gólt egy felesleges szabálytalanságot követő pontrugásból szerezte az ellenfél.
Gyöngyös - Goldball 1-0

Az ötödik mérkőzésünket a Gödöllő csapatával játszottuk, ahol nagyarányú győzelmet szereztünk.
Gödöllő - Goldball 0-10

A tornán tehát a három győzelem és a két vereség - 12 rúgott és 2 kapott gól - a harmadik helyhez volt elegendő.

Gratulálok a csapatnak, köszönöm a szülőknek a sportszerü buzdítást!

Csapatunk:
Rácz, Szabó, Horváth, Gelencsér, Györkő, Mohácsi, Bükös, Róka, Sztrkács, Csombordi

Részletes eredmények:
TURA VSK - GÖDÖLLŐ 2 - 0
DALNOKI fekete - GYÖNGYÖS SI 5 - 1
GOLDBALL FC - DALNOKI fehér 1 - 0
DALNOKI fekete - TURA VSK 3 - 1
GÖDÖLLŐ - GYÖNGYÖS SI 0 - 5
TURA VSK - DALNOKI fehér 0 - 0
DALNOKI fekete - GOLDBALL FC 0 - 1
GYÖNGYÖS SI - DALNOKI fehér 0 - 6
TURA VSK - GOLDBALL FC 1 - 0
DALNOKI fekete - GÖDÖLLŐ 10 - 0
GYÖNGYÖS SI - GOLDBALL FC 1 - 0
GÖDÖLLŐ - DALNOKI fehér 0 - 8
TURA VSK - GYÖNGYÖS SI 0 - 2
GÖDÖLLŐ - GOLDBALL FC 0 - 10
DALNOKI fekete - DALNOKI fehér 4 - 0

Végeredmény:
1. Dalnoki fekete 12
2. Gyöngyösi Sportiskola 9
3. Goldball 9
4. Dalnoki fehér 7
5. Tura VSK 6
6. Gödöllő 0


2009-12-07 10:13:22
Hallgass bele!
2009. június - Goldball Rádió 1.
Hallgass bele!
Exluzív: Interjú Filkor Attilával
2010-08-31
Bp. Honvéd 3
Goldball '94 FC (99) 0
2010-08-26
Goldball '94 FC (99) 1
Tatabánya 2
2010-06-13
Goldball '94 FC (99) 0
MAC 3
2010-06-05
Hegyvidék SE 0
Goldball '94 FC (99) 3
2010-05-29
Goldball '94 FC (99) 8
Budatétény 1
Őszi bajnok lesz e a felnőtt csapatunk?
Nem
Talán
Mi az hogy, nagyon is!
2010-09-11
Felcsút
Goldball '94 FC (99)
2010-09-18
Goldball '94 FC (99)
Ferihegy Vecsés
2010-09-22
Vasas SC
Goldball '94 FC (99)
2010-09-26
III. Kerületi TUE
Goldball '94 FC (99)
2010-10-02
Goldball '94 FC (99)
Dunaújvárosi VSI
2010-10-10
MTK Hungária FC
Goldball '94 FC (99)
2010-10-17
UTE
Goldball '94 FC (99)
2010-10-23
Esztergom
Goldball '94 FC (99)
2010-10-30
Videoton
Goldball '94 FC (99)
2010-11-06
Goldball '94 FC (99)
CSHC SE
Üdvözöljük a Goldball 94'FC honlapján! Kérdéseit felteheti a info@goldball.hu címre! A honlappal kapcsolatos észrevételeket a webmester@goldball.hu címre várjuk!