Név:
Jelszó:
Hol:
 
U20: Már a legjobb nyolc között
U20: Magyarország - Csehország 2:2, te: 4-3

U20-as válogatottunk kedd este már a negyeddöntőbe jutásért lépett pályára az egyiptomi világbajnokságon, az ellenfél Csehország együttese volt. A mérkőzésen sem a rendes játékidőben (1-1), sem a hosszabbításban (2-2) nem születtett döntés,  így jöhetett a tizenegyes-párbaj, ahol a mieink harcolták ki a továbbjutást.


Bár Egervári Sándor kényszerűségből kissé átalakította a csapatot - a szakvezető a sérüléssel bajlódó Debreceni Andrásra és Korcsmár Zsoltra nem számíthatott - a mieink cseppet sem kezdtek megilletődötten, az első perctől bátran futballoztak, s mindenben egyenrangú ellenfelei voltak a cseheknek. Sőt, a 11. percben Présinger Ádám szabadrúgása után a labda a jobb oldali kapufáról pattant az alapvonalon túlra, majd a 15. percben a vezetést is megszereztük: Kiss Máté 30 méterről hatalmas lövést eresztette meg, s a labda Tomas Vaclik kapujának jobb felső sarkába vágódott (1-0). A csehek a gól után nyíltabban futballoztak, s a 26. percben egyenlítettek is, Tomas Fabian jobb oldali beadása után Jan Vosahlik négy méterről csúsztatott a háló bal oldalába (1-1). Ellenfelünk gólja után fölényben futballozott, több helyzetet alakított ki, mint együttesünk, de a félidő finisére ismét kiegyenlítetté vált a játék és az eredmény a szünet előtt már nem változott.

A második félidőt is lendületesen kezdtük, többet birtokoltuk a labdát, mint az első játékrészben. Dolgoztunk is ki helyzeteket, de ezek befejezései nem voltak eredményesek. A 60. percben Egervári Sándor kettős cserét hajtott végre, Simon Ádámot és Futács Márkót (Goldball-nevelés) Zámbó Bence, valamint Simon András váltotta. Kiegyenlített volt a játék, de a 71. percben Németh Krisztián a kapuba találhatott volna, ám szorongatott helyzetből a bal kapufa mellé helyezett. Lüktető volt a meccs, mindkét gárda viszonylag gyorsan jutott át a középpályán. A 80. percben Gosztonyi András is szerezhetett volna gólt, de Németh Krisztián átadása után 15 méterről elhibázta a kaput. A csehek is alakítottak ki gólt ígérő lehetőségeket, de a rendes játékidőben nem született döntés, így következhetett a hosszabbítás.

A ráadás második percében Csehország került előnye, Martin Zeman bal oldali beívelése után Vosahlik jobbról középre fejelte a labdát, amit az érkező Michael Rabusic perdített közelről a hálóba (1-2). A 96. percben Balajti Ádám váltotta Dudás Ádámot, majd a mieink, a 99. percben egyenlítettek: Koman Vladimir 22 méterről jobbal, a balösszekötő helyéről, szabadrúgásból lőtt a kapu jobb oldalába (2-2). A ráadás második szakaszának első percében Radim Reznik hibázott nagy ziccerben, majd a 113. percben Ondrej Mazuch egy magyar támadás végén majdnem a saját kapujába talált. A 115. percben Jan Hosek fejelt egy szabadrúgás után a kapunk mellé, de az eredmény már nem változott, így következhettek a 11-esek.

A büntetőpárbajt a csehek kezdték, Lukas Marecek lövését azonban védte Gulácsi Péter. Présinger Ádám értékesítette saját tizenegyesét, ahogyan Michael Rabusic is. Koman Vladimir sem hibázott, majd Ondrej Celustka is a hálóba lőtt. Szabó János lövését hárította Tomas Vaclik, így a büntetők terén három pár után 2-2 volt az állás. Jan Vosahlik következett, s a hálóba is emelt, majd Gosztonyi Andás jött, ő szintén bevette a kaput. Jan Moravek lövését védte Gulácsi, ahogyan Németh Krisztiánét is Vaclik. Radim Reznik büntetőjét ismét kifogta Gulácsi, majd Balajti Ádám következett, aki élt a lehetőséggel, a kapuba talált, s ezzel a legjobb nyolc közé lőtte együttesünket.


"Talán érthető, ha egy ilyen mérkőzés után az érzelmek dominálnak, ezért kérem, mindenki értse meg, ha most csak annyit mondok: Magyarország neve a világ legjobb nyolc csapat között szerepel" - nyilatkozta a tizenegyes-párbaj után Egervári Sándor szövetségi edző. - "A szakmai értékelést a későbbiekre hagynám, most örüljünk, élvezzük ki a sikert."

A mieink a legjobb nyolc között pénteken Olaszország ellen lépnek pályára.
 

Gratulálunk!


Forrás: Horváth Gergely (mlsz.hu)
2009-10-07 15:45:34
Hallgass bele!
2009. június - Goldball Rádió 1.
Hallgass bele!
Exluzív: Interjú Filkor Attilával
2010-08-31
Bp. Honvéd 3
Goldball '94 FC (99) 0
2010-08-26
Goldball '94 FC (99) 1
Tatabánya 2
2010-06-13
Goldball '94 FC (99) 0
MAC 3
2010-06-05
Hegyvidék SE 0
Goldball '94 FC (99) 3
2010-05-29
Goldball '94 FC (99) 8
Budatétény 1
Őszi bajnok lesz e a felnőtt csapatunk?
Nem
Talán
Mi az hogy, nagyon is!
2010-09-11
Felcsút
Goldball '94 FC (99)
2010-09-18
Goldball '94 FC (99)
Ferihegy Vecsés
2010-09-22
Vasas SC
Goldball '94 FC (99)
2010-09-26
III. Kerületi TUE
Goldball '94 FC (99)
2010-10-02
Goldball '94 FC (99)
Dunaújvárosi VSI
2010-10-10
MTK Hungária FC
Goldball '94 FC (99)
2010-10-17
UTE
Goldball '94 FC (99)
2010-10-23
Esztergom
Goldball '94 FC (99)
2010-10-30
Videoton
Goldball '94 FC (99)
2010-11-06
Goldball '94 FC (99)
CSHC SE
Üdvözöljük a Goldball 94'FC honlapján! Kérdéseit felteheti a info@goldball.hu címre! A honlappal kapcsolatos észrevételeket a webmester@goldball.hu címre várjuk!