Futsal válogatottunk vasárnap a debreceni Főnix Csarnokban Szlovákia ellen az aranyérem megszerzéséért lépett parkettre a Visegrádi Négy Nemzet Kupán. A rendes játékidő 1-1-es döntetlennel zárult, s mivel a hosszabbításban sem született döntés, következtek a büntetők, amelyekkel Szlovákia szerezte meg a tornagyőzelmet.
A lengyelek 5-1-es legyőzése után Fustal válogatottunk Szlovákiával mérkőzhetett meg a Visegrádi Négy Nemzet Kupájának döntőjében. Az első nagy lehetőség előttünk alakult ki, a negyedik percben Gyurcsányi Zsolt a kapufát találta el. A 12. percben Szlovákia megszerezte a vezetést, Nikita a bal felső sarokba lőtt, ám a 20. percben Lovas Norbert egy remek figura végén egyenlített. A második félidő nagy küzdelmet hozott, de gólt nem, s a kétszer ötperces hosszabbításban sem esett találat, így jöhettek a büntetők, amelyek során Angyalos András lövését védte az ellenfél kapusa, s mivel a szlovákok egyszer sem hibáztak, Fekete Viktor, Lódi Tamás és Szente Tamás hiába talált a kapuba, a tornát a szlovákok nyerték.
"Számunkra már minden az Eb-felkészülés jegyében történik, ennek a tornának az volt a célja, hogy két tétmérkőzésen lépjünk pályára" - nyilatkozta a mérkőzés után Kozma Mihály.
"Bár a végső siker nem jött össze, örülök, hogy új játékosokat tudtunk szerepeltetni a válogatottban, s a fiatalok belekóstolhattak azokba a helyzetekbe, amelyekre a hazai Európa-bajnokságon is számíthatunk."
A januári Európa-bajnokság sorsolását csütörtökön, 16 órától tartják Debrecenben.





